Home Sport Motorsport Ezért váltott feketére a Mercedes az utolsó pillanatban

Ezért váltott feketére a Mercedes az utolsó pillanatban

Lewis Hamilton ösztökélte a Mercedest arra, hogy fekete festéssel versenyezzenek a Forma-1 2020-as szezonjában a rasszizmus elleni kiállásként. A hatszoros világbajnok, aki nyíltan támogatja a George Floyd meggyilkolása miatt május 25-én kirobbant antirasszista tüntetéssorozatot, először egy hónapja beszélt a dologról Toto Wolff csapatfőnöknek.

Wolff Hamiltonnal való beszélgetéseiről hétfőn egy bécsi sajtóeseményen beszélt, idézi a Racefans a Der Standardot. Elmondta, hogy a hatszoros világbajnok szerette volna, ha a csapat két közösségi médiaposztnál többel mutatja ki a támogatását, innen jött az ötlet, hogy új festést alkalmazzanak és a csapaton belüli sokszínűséget javítsák.

Az új design, ami az autó eredeti ezüstszínét cseréli feketére a „vessünk véget a rasszizmusnak” felirat mellett az F1 diverzitási kampányát, a #WeRaceAsOnet is népszerűsíti. Emellett Hamilton és csapattársa is fekete felszerelésben fognak versenyezni, de a sisakfestésük is új lesz.

A Mercedes tegnapi sajtóközleményében elmondta, új sokszínűségi és befogadási programot indítanak még a szezon vége előtt, kiemelve, hogy munkaerejük csupán 3%-a tartozik etnikai kisebbségi csoportokhoz. Wolff azonban hozzátette, nem kvótákkal szeretnének ezen javítani: „Célokat állítottunk magunk elé, nem kvótákat. Ha sokszínűbb a csapat, hosszú távon a teljesítményünk is javulni fog.”

Még több F1 hír:

  • Marko nem lát egy bajnok Ferrarit Vettelnél, aki talán mégis visszatérhetne a Red Bullhoz?

„A Daimler igazgatótanácsa és a szponzorok azonnal áldásukat adták a dologra.” – mondta el Wolff, aki hangsúlyozta, nem egy PR-kampányról van szó. “A munkaerőnk csupán 3%-a tartozik kisebbséghez, mindössze 12%-uk nő. Ez mutatja, hogy új megközelítésre van szükségünk.”

„Sok olyan tehetség van, akik előtt a Forma-1 ajtaja zárva van. Ezen változtatni szeretnénk. Olyasmit szeretnénk, ami valódi változást hoz. Olyan egyetemekkel akarunk dolgozni, amik kívül esnek a klasszikus mérnökképzőkön, mint a Cranfield, az Imperial, Oxford vagy Cambridge.”

„Lewis is arra akarja használni ezt a lendületet, hogy változtasson a dolgokon. Megkérdezte tőlem, hányszor kellett a bőrszínemre gondolnom életem során. Hányszor éreztem úgy, hogy hátrányban vagyok miatta másokkal szemben. Őszintén szólva, a válasz az, hogy soha.”

De Wolff szerint a diszkrimináció nem csak a bőrszínre terjed ki: „Sosem kérdezték még meg tőlem, hogyan tudom a munkámat összeegyeztetni a gyerekvállalással. A feleségemmel ez folyton megtörténik. Nem csak a nyilvánvaló diszkriminációról kell beszélni, a rejtettekről is.”


A Mercedes F1 Team a forgatási napon számtalan látványosabb felvételt készített, melyeket Silverstone-ban, a Brit Nagydíj helyszínén rögzítettek a W11 shakedown eseménye során. Valtteri Bottas után Lewis Hamilton is ment pár kört a géppel.

Ajánlott videó:

Read More

Must Read

Rugby league: Blake Green declares intention to play in NRL beyond 2020 after learning of Warriors snub

Blake Green knew the Warriors had decided he wouldn't be re-signed when his contract expires at the end of the season. What he didn't know was that it was going to be made public knowledge so soon afterwards. The 33-year-old halfback was told of his future with the club early last week by recruitment manager…

Steel netballer Georgia Heffernan out for season after bad knee injury

Southern Steel netballer Georgia Heffernan is gutted that she will be sidelined for the rest of the year following a serious knee injury. Scans have confirmed a ruptured ACL (anterior cruciate ligament), MCL (medial collateral ligament) and meniscus damage to her right knee after the goal attack landed awkwardly during her side’s round three ANZ…

Red Bull undecided on nose concept for Styrian GP

Max Verstappen ran with a new concept of nose (inset in the main image) over the Austria weekend while Alex Albon remained with the original version. The team wants to have both cars running in the same specification for the second race in Austria, but needs to go through the data from the weekend to…

La Ferrari estuvo “irreconocible” en Austria, dice Vettel

Saliendo desde el 11° puesto en la parrilla, Vettel tuvo una carrera difícil, haciendo un trompo después de hacer contacto con el McLaren de Carlos Sainz, y finalmente terminó décimo. Mientras tanto, su compañero de equipo, Charles Leclerc, tuvo una sensacional carrera que lo vio terminar en la segunda posición, ayudado por una penalización aplicada…

Crutchlow et Honda : “Toutes les bonnes choses ont une fin”

La situation de Cal Crutchlow avance vite, au point que le pilote confirme lui-même être intéressé à l'idée de rejoindre Aprilia en 2021. Victime présumée du jeu de dominos du clan Honda, qui devrait placer Álex Márquez chez LCR, le Britannique sait qu'il a le soutien du promoteur du championnat, Carmelo Ezpeleta ayant assuré qu'il…